Már végigvettük a Karácsonyi trendeket és a karácsonyi dekorációt is, most pedig jöjjön a neheze! A karácsonyi ajándék / ajándékok beszerzése!
Az ajándéknak, ajándékozásnak van egy alapvető kritériuma, mégpedig az, hogy örömöt kell okoznia. Mit sem ér az az ajándék, amely szak muszájból vásárolt a megajándékozott pedig nem tud vele mit kezdeni?! Ehhez nyilvánvalóan az kell, hogy ismerjük a megajándékozottat, vagy ha bizonytalanok vagyunk akkor mindig kérdezzünk meg egy hozzá közelálló személyt a terveinkről.
A következőkben olyan karácsonyi ajándék ötleteket fogok megosztani, amelyek az otthonhoz kapcsolódnak, hiszen mit is ajánlhatna karácsonyra ajándék ötletként egy lakberendezési blog? 🙂 Jó, azért lesz benne egy kis más is.
A lényeg ezeknél az ajándékoknál, hogy nagyon kell arra figyelni, hogy az ajándék passzoljon a megajándékozott otthonába.
Tehát milyen két követelményt is állítunk fel rögtön a válogatás elején a kiszemelt ajándékokkal szemben?
- Örüljön neki az illető.
- Passzoljon az otthonába.
Szóval nézzük meg azt a három üzletet, akiket jó szívvel ajánlok számotokra, ha például már unjátok a sablonos pulcsi vagy ‘egy szép sál mindig öröm’ ajándékokat. Itt az ideje váltani, és szétnézni máshol is.
1. Pauza
Az első ilyen a PaUza, amely egy teljesen másik világba kalauzol mind online, mind a boltjukban. Itt lelassul a világ és az egyszerű használati tárgyak is a legcsodásabb alkotások lesznek a világon. Olyan alkotók munkái szerepelnek a termékpalettájukon, akik főként családi vállalkozás keretében hozzák létre ezeket a nagyszerű tárgyakat. Évi és Zoli mindig nagy örömmel mesélnek a kiszemelt termékekről, szívesen elidőznek egy-egy vásárlóval és válaszolnak a felmerülő kérdésekre. Úgyhogy nagyon ajánlom őket és a boltjukat. Én például barna üveget, Marseille szappant vettem a múltkor náluk.
- Alpaka takaró – nos nem is nagyon tudok elképzelni ennél szebb takarót mostanság. A színe szinte minden környezetbe passzol. Maga az alpakagyapjú hipoallergén, nem tartalmaz lanolint, és nincs szúrós érzetünk sem.
- This is Home könyv – az autentikus otthonok nyomában. 🙂 A szerző a hogyanra keresi a választ, ezét 15 különböző otthonba látogat el és kutatja a megoldásokat. Az utóbbi évek egyik legnépszerűbb könyve lakberendezés témában, csodás anyag és nem mellesleg ‘coffee table book’ – ként is szuperül megállja a helyét. 🙂
- Kardamomos csokoládé – szuper és különleges meglepetés. Szerintem nagy általánosságban mondhatom, hogy tévedhetetlen ajándék.
- Kosár vagy szakajtó – Hivatalosan kenyérsütéshez kellene használni – ilyen otthonsütögetős időkben pont jó ajándék, és nagyon szépen mintázza a kenyeret. Plusz, ha mégsem adnánk sütésre a fejünket, tárolhatunk benne gyümölcsöt is.
- Méhviaszos kendő szett – ezt folpack helyett használják azok, akik környezettudatosan és fenntartható módon szeretnének élni.
- Lapos tányér – most rendkívül népszerűek ezek a kicsit rusztikus tányérok a nemzetközi styling porondján – nagyon sok enteriőr képen találkozhatunk ilyen tányérokkal. Ezért is szuper ez az ajándék mivel teljesen magyar, egyedi, kézzel készült szépséges tányérról van szó. Kontor Enikő készítő őket Kecskeméten, akinek nagy rajongója vagyok!
- Dezodor – alumínium-mentes, magyar termék.
- Locsolókanna – ha a meglepni szánt egy ‘plant lady’ lenne – ez szerintem egy szuper ajándék lehet számára. 🙂 Van egyébként más színben és méretben is.
2. Krate
A Krate Nóri és Balázs kisvállalkozása, amely egy skandináv stílusú otthoni kiegészítőket, berendezési tárgyakat forgalmazó webshop. Szuper kis cikkek és otthonok találhatóak a blogukon, ami az idővel még inkább bővülni fog. Imádom a kínálatukat. Itt minden olyan letisztult és egyszerű. Mutatom is a kedvenceimet náluk:
- Eat Your Greens könyv – 800 növényi alapú recepttel tehet gazdagabbá az egyik szerettedet.
- Homokóra Kaspó – nos, szerintem egy ilyenre minden lakásnak szüksége van. Viccen kívül. Annyira szép formája van, hogy azonnal beleszerettem. A fekete színről pedig az a meggyőződésem, hogy minden lakásnak szüksége van rá, egy picike mértékben.
- Fali Tárolódoboz – Ebbe tehetünk növényeket, de ami még jobban tetszik, hogy például keskeny előszobában, ahol kevés a tárolásra hely felfúrhatjuk a falra és oda tehetünk minden fontos apró dolgot, ami induláshoz kell, vagy oda tehetjük a kulcsunkat, postánkat, ha éppen megérkeztünk.
- Free Párna – megőrülök a párnákért, azért mert könnyen fel lehet velük dobni a teret, variálhatóak, és mindent otthonossá és puhává tesznek.
- Sekki dripper – a filterkávé szerelmeseinek.
- Tálca – a megjelenése Japánra emlékeztet, kifejezett célja is, hogy a japán esztétikai értékek előtt tisztelegjen.
- Tartó – eredeti funkciójára is tökéletes, de én vendégtörölköző tartónak használnám leginkább. Gyönyörű forma.
- Kancsó – tökéletes, bordázott kivitel, minimál design.
- Poharak – rakásolhatóak, szépek, esztétikusak. Mindennapi használatra vagy akár különleges alkalmakra is tökéletes.
- Öntözőkanna -szobrászati remekmű. Ha csak egy polcra helyezzük, dísztárgyként megállja a helyét, a hab a tortán, hogy funkciója is van. 🙂
Amúgy összeállítottak egy vicces gift guide-ot, ami tipologizálja az embereket és ajándékokat rendel melléjük, menő lett! 🙂 Itt tudjátok csekkolni.
3. Marandshop
Most, hogy alig tudunk utazni felértékelődik minden. Ha a hegy nem megy Mohamedhez, akkor Mohamed megy a hegyhez. 🙂 Ha nem tudunk Marokkóba utazni, nézzük meg mit kaphatunk itthon, ami marokkói, amivel egyúttal a szeretteinket is megajándékozhatjuk. A marokkói termékek és lakberendezési tárgyak kiegészítők mindig is népszerűek voltak a lakberendezésben, de manapság tényleg nagyon nagy keletjük van. Úgyhogy érdemes a Marandshop online-bazárjában és boltjában is körül nézni karácsonyi ajándék után kutatva. Nekem ezek lettek a kiszemeltjeim most:
- Qash- fekete asztali dekor – rajongom minden különleges lakásdekorációért, mert a ilyen különleges dolgok, a lakást magát is különlegessé teszik.
- Párna – Beni Ouarain stílusú párna – az egyszerű színei miatt nagyon sok lakásban jól mutat. Különösen jól feldobja a sima szürke kanapékat.
- Diffúzor – Mentateás illatban
- Marrakech 40000-Rue Yves Saint Laurent gyertya
- Tükör – egy előszoba, nappali vagy akár a hálószoba éke is lehet.
- Illatgyertya Raffia Rita – nekem ilyenem van itthon, és imádom. Ha nincs meggyújtva, akkor is nagyon finom illata van.
- Kosár – praktikus, szép.
- Pompom ágytakaró – bohó mégis letisztult, egyébként sok színben kapható. Nekem ez a szürke és a bézs a kedvencem, de szemezek a mohazölddel is. 🙂
- Faldekor – A képeken és a tükrön túl például ilyen menő faldekorációt is lehet használni, ha üresnek érezzük a falat.
- Raffia párna – Szép, aludni nem lesz jó, de nagyon jól feldobja az enteriőrt főleg, ha nagyon sok letisztult dolog van körülötte.
Remélem, hogy ezekkel a kis ajánlókkal tudtam nektek segíteni az ötletelésben. 🙂 Én ezzel az összeállítással voltaképpen megírtam a levelemet a Jézuskának, és összeszedtem azokat a karácsonyi ajándékokat amelyeknek én nagyon örülnék, már csak abban reménykedem, hogy olvassa is. 🙂