Amikor nagy nehezen megszületik a döntés: már tudjuk hova és milyen hidegburkolat kerül, jön a következő dilemma! Milyen legyen a fuga?Ma, terveim szerint arról írok, amit választás közben gondolok. Nem egyszerű és nem is mindig törvényszerű állítások ezek, de használhatóak. 🙂 Remélem.
Homogén összhatás
Itt a cél, hogy a fuga minél kevésbé legyen feltűnő, olvadjon eggyé a burkolattal: burkolattal azonos színt használunk. A Boglárka projektben mindenképpen világos fugát szerettünk volna választani az ekrü színű Imola burkolathoz. Az ok: a konyha egy légtérben lesz majd a nappalival, így cél volt, hogy ne hangsúlyozzuk a hidegburkolatunkat a falon, maradjon kellemes és otthonos az összkép. Ezért a falon szóba sem jött a sötét szürke fuga. Ami fontos, hogy lesznek részek, ahol nem lesz felette felső szekrény, felül a fal pedig fehér színt kap majd.
Színek tekintetében versenyben volt a holdfehér, az ezüstszürke, és a jázmin. A jázmin fuga a fehér falunkhoz képest fura sárgás hatást adott volna, ezt pedig egyáltalán nem akartam. Az ezüstszürke pedig valahogy kilógott a sorból, kevésbé adta azt a kellemes, homogén érzést. Így végül közösen a holdfehéret szavaztuk meg, noha az egy icipicit világosabb a mi kis burkolatunknál.
Színes burkolat színes fuga?
Színes burkolatoknál nem igazán szeretem alkalmazni a fenti szabályt. Inkább választok egy jó szürke színt és azzal homogenizálom az összképet. Miért? Mert a szép fugaárnyalatok egy vagyonba kerülnek, ami megfizethetőbb az pedig általában nem tetszik, nem passzol. Tehát, ha van egy szép zöld, sárga vagy akár kék burkolatunk, akkor sosem gondolkodom színazonos fugában, inkább valamilyen világos árnyalatot vagy szürkét választok.
A Nimród projektben szerettem volna kiemelni a fürdőszobában a bejárattal szemközti, legszembetűnőbb és egyben legtávolabbi falat egy szép árnyalattal. Így a fenti mélyzöld burkolatra esett a választásom halszálkábn burkolva, amit bézs, márvány hatású nagy lapokkal társítottam.
A türkiz vagy a jáde zöld árnyalat, az ami zöldnek mondható a fenti táblázatban. Ha ezeket válaszjuk, akkor azt érzem, hogy csorbítjuk a zöld burkolatunk szépségét, elvesszük a zöld árnyalat élét. Egyszerűen nem megy a smaragdos burkolatunkhoz ez a két árnyalat. Tehát az irány: megint szürkét vagy fehéreset keresek ebben az esetben is.
A hely, ahová felkerül a burkolat nagyon sötét, ablaktalan, hosszúkás helyiség: ezért mindenképpen mintában gondolkodtam, amit világos fugával gondoltam tovább hangsúlyozni. A befutó végül a jázmin lett a bézses márványlap miatt, enyhe sárgásabb árnyalattal, ami itt nem lesz szembetűnő.
Szürke fuga
A Mapei szürke árnyalatai általában jolly jokerek, csak azt kell eldönteni, hogy mennyire sötétet szeretnénk belőlük.
A Boglárka projekt konyhájának padlójára már egyértelműen szürke fugában gondolkodtam, mivel a lap márványmintás lesz, tehát szép szürke rajzolatok vannak a lapokon. A fehér is szóba jöhetett volna, de úgy voltunk vele, hogy padlóra mérsékeltebben szeretnénk világosat, így a manhattan árnyalat lett a befutó, mint általában amikor én szürkét keresek.
Burkolat kiemelése
A burkolatot szépen kiemelhetjük kontrasztos fugával. Világos burkolathoz használhatunk szürke fugát. Az eredmény: kissé indusztriális, keményebb hatás, mivel nagyobb a kontraszt. Ez most talán kevésbé divatos. Mármint a világos burkolat sötétebb fugával… de lehet, hogy csak nekem tetszik jelenleg kevésbé. Nekem sokkal szebb, ha fehér/világos fugákat választunk.
A másik opció, hogy sötét burkolathoz világos fugát használunk.
Harmadik opció színes fuga: na ez az, amit tényleg nem ajánlok pedig tud jól mutatni, csak nagyon érteni kell hozzá. 🙂
Kakukktojás – fahatású burkolat
A fahatású burkolatot annyira nem szoktam preferálni pedig tudom, hogy nagyon sokan preferálják: a fa meleg, otthonos látványa a hidegburkolat előnyeivel. Ilynekor nagy kérdés az, hogy milyen is legyen a fuga hozzá?
Alapvetően sötét vagy színazonos fugát ajánlok hozzá, nem pedig fehéret. Hiszen a famintás padlót szeretnénk immitálni (már eleve nem annyira jó irány, ha valamit immitálni akarunk), ezért a sötét réseket várnánk az egyes lapok között látványban.